Magyar történeti, őstörténeti portál. Cikkek, tanulmányok Magyarország, Meótisz, Kummagyaria, Madzsar, Baskíria történetéről.

XIV. SZÁZADI MAGYAR BIRODALOM A KAUKÁZUSBAN.

Történelmünknek ismert alakja Juliánusz domonkos barát, aki IV. Béla királyunk megbízásából 1235-36-ban nekivágott Ázsia pusztáinak, és ott megtalálta magyar véreinket abban az uralvidéki Magna Hungáriában, amelyet addig a legtöbb nyugati és hazai krónika megemlített ugyan, de csak annyit tudtak róla, hogy valahol a Meótisz ingoványain túl, Európa és Ázsia határán fekszik. Juliánusz jóvoltából a magyarságnak ez a csoportja bekerült a köztudatba, ugyanakkor csak kevesen tudják, hogy volt népünknek egy jelentős lélekszámú része, amely a XIV. században bizonyíthatóan egy önálló magyar államot alkotva élt a Kaukázus északi lejtőjének lábánál. A Kuma folyó két oldalán elterülő egykori országot régi utazók, pápai bullák, történetírók, földrajz-tudósok Kummagyaria névvel illették. Bendefy László véleménye szerint a kummagyarság magyar népünknek egy olyan része, amely a IX. század végén, a meótisz-kaspi-kaukázusvidéki őshazában a besenyők támadásakor elszakadt a mi honfoglalóinktól, és attól az időtől kezdve fél évezreden át önálló állami életet élt. A kaukázusi népek között még pár nemzedékkel ezelőtt is élő volt a hagyomány, hogy a Kaukázus hatalmas hegycsúcsainak északi lankáitól egészen a Manicsj folyóig terjedő területet, melyet a Kuma folyó szel keresztül, több száz éven át magyar, illetve magyarokkal rokon törzsek népesítették be.

Ezt a hagyományt számos írásos bizonyíték támasztja alá. Chorenei Mózes, az örmény történetírás atyja, "Arménia Földrajza" c. művében azt közli, hogy abban az időben, vagyis Kr. u. 460 körül Északi Szarmáciában, tehát a Kaukázus északi lábánál a kazárok, húnok, bolgárok, bazilok, abkázok és masszagéták mellett ott laktak a kuma-magyarok is. Mai tudásunk szerint itt szerepel a magyar népnév legelső ízben az írott történelemben. Piano da Carpino, aki jóval később, 1245-ben IV. Ince pápa megbízásából követségben járt Karakorumban a mongolok nagykánjánál, Küjük kánnál, "Ystoria Mongolorum" c. nagy történeti művében a tatárok által meghódított népek felsorolásában Cumae, azaz kumaiak néven említi a kumai magyarokat.

Fejedelmi városuk az ország központi részén, a Kuma és Bujvola folyók torkolatában épült Magyar, vagy más írásmódban Madzsar volt. A város neve egyértelmű utalás lakóinak nemzetiségére. Első írásos adatunk, amely bizonyítja, hogy a város már a XIII. század közepén állott, Abulghazi Bahadur kánnak a XVII. század elején készült, "A tatárok története" c. munkájában tűnik fel. A mű az 1266-1272 között uralkodott Mengu Timur kánról szólva a következőket közli: "Ugyancsak Bahatur kánnak, Sejbán kán egyik fiának adományozta az Akorda nevű tartományt, míg Kaffa, Krim és Madzsar nevű városokat Oran Timurnak, Tukáj Timur egyik fiának." Ezek szerint tehát Magyar városa 1270 táján, Mengu Timur uralkodásakor már föltétlenül állott. Ez a hely, mely igen kiváló kereskedelmi, közlekedési csomópont, hol a Fekete tenger kikötőitől a Kaspi tengerig vezető útvonalak keresztezik egymást, nagyon is megfelelő arra, hogy ott egy központi szerepre alkalmas város létesüljön.

Az egyik legnevesebb arab földrajzi író, Abu-l'-fida, aki Geográfiájának írását 1321-ben fejezte be, Madzsart már ugyancsak városként írja le, amennyiben ezt mondja róla: "Ehhez a vidékhez tarozik Kumadzs.r is, a tatárok Borka nevű országában, amely körülbelül középütt fekszik a Vaskapu (Derbend) és Azak között és tőle Bab-el-Hadidi (= Vaskapu, Derbend) valamennyire délkeletre esik, míg nyugatra tőle Azak van." A Vaskapu elnevezést könnyen azonosíthatjuk a mai Derbenddel, mivel ez nevének megfelelően egy tengerparti sziklaszoros, Azak pedig az északnyugatra fekvő Azovot Feketetengeri kikötővárossal azonos. A magyarok egykori ott-éltéről még ma is számos régészeti lelet, valamint helynév tanúskodik, mint pl. az egykori főváros közelében lévő "Burgun Madžari", vagy a kuma alsó folyásánál fekvő Mozsarszk városa és még több tucat helység neve a környéken. Egy ilyen város léte szervezettséget, határozott vezetést tételez föl, különösen, ha figyelem-be vesszük, hogy, Madzsar városa volt a kummagyarok fejedelmi székhelye. Mit tudunk hát ennek a magyar népnek a fejedelméről? Egy személyt ismerünk, aki az 1320-as évek végén, amikor Magyarországon Róbert Károly uralkodott, Kummagyaria fejedelme volt, hajlott a keresztény hitre, sőt gondoskodni kívánt arról, hogy alattvalói körében a kereszténység terjedjen és megerősödjék. Erre meggyőző bizonyítékunk XXII. János pápának egy 1329-ben kelt bullája, amelyben a pápa válaszol Jeretann (Gyeretyán) nevű ázsiai magyar fejedelem kérésére. A fejedelem levelét nem ismerjük, de tartalmára nem nehéz következtetnünk a válaszból. Így ír a pápa :

"Kedvelt gyermekeinknek, Jeretannak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet! Igen nagy és természetes örömöt okozott nekünk az, hogy a legfelségesebb Égi Magvető . . . titeket, kiket . . . megismertetett az evangéliumi tanítással és az apostoli igazsággal a keleti világrészeken azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét, összegyűjtött. Ezen felül mérhetetlenül nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te, Jeretann fiunk, Magyarország katolikus fejedelmeinek, királyainak leszármazottja vagy és hogy te és más keresztények . . . vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, aki . . . a katolikus hitre oktasson . . . benneteket. Éppen ezért . . . kértétek tőlünk, hogy valakit, aki . . . nyelvi szempontból alkalmas és mint példakép rendkívüli, katolikus elől-járóul (püspökül) méltóztassunk küldeni azokra a tájakra, hogy ugyancsak a katolikus hitben helyesen oktasson benneteket. . . gondoskodtunk, hogy . . . kijelöljük azokra a tájakra . . . testvérünket, Tamás szamarkandi püspököt, akit ti ismertek."

A pápai bulla szövege